Az asztal hosszú volt és a szabad ég alatt állt, körülötte vének. Ivor léptei kopogtak a hatalmas terasz világos márványán. A férfiak egytől egyig öregek már, akkor is, ha az idő nem sokat fogott rajtuk. A tenger illatát hozta a szél, nyugalmat árasztva. Ivor a magas férfiak közzé lépett és helyet foglalt a széken, ami egy ideje már az övé volt. A végen Agos ült, a Nacaalok tanácsának vezetője. Homloka enyhén ráncos, tekintete nyílt, a haja hófehér. Karjait a támlás szék karfáján pihentette várva, hogy teljes legyen a létszám.
– Üdvözöllek benneteket.- vezette végig világoskék tekintetét a tanács tizenegy tagján, miután mindenki megérkezett.- Fontos dolog miatt ült össze a tanács, ami nyugtalanságra ad okot. Bizonyára többeteknek is feltűnt a minap megfigyelt gyanús égi jelenség.
Heves bólogatás történt.
– Így van.- szólt hozzá Koren.- kerek arca piros volt az izgatottságtól.- Egy röpke pillanatra fény vetült az égboltra, majd hirtelen sötét lett. Azt gondoltam vihar készül, de a hold élesebben világított, mint valaha.
– Valaki megnyitott egy dimenziókaput.
– Az lehetetlen!
– Mindannyian tudósok vagyunk.- folytatta Agos.- Eddigi életünk során számtalan civilizáció bukását láttuk már, az emberek sem mások. Mindannyian tudjuk, hogy egy dimenziókapu megnyitása milyen veszélyekkel jár. Ami onnan jöhet, véget vethet ennek a világnak.
– Az emberek balgák.- szólt hozzá Naven, akinek mindig csodálkozó nagy szemei most összeszűkültek, a feltevés lehetőségét latolgatva.
– Nem szabad lebecsülnünk az embereket, tanulékonyak és akadnak kivételes elmék is. Nem engedhetjük, hogy ez újból megtörténjen.- Agos csak a Nacaalokban bízott, mert ezernyi rossz példát látott már.
– Mit javasolsz, mit tegyünk?
A kérdés általános volt, ahogyan néhány pillanatra a tanácstalanság is. A nyugalom, amiben éltek már-már elfeledtette velük, hogy milyen az, amikor mindent feladva újra kell kezdeni az életet valahol máshol.
– Young-Nam.- fordult Agos az emberek között Ivornak ismert férfihoz.- Te, mit megfigyelő, biztonságban mozogsz az emberek világában, ezért könnyedén kiderítheted mi történt.
Ivor bólintott. Kideríthetné, de nem volt mit. Azt gondolta helyesen cselekszik, ha átad némi tudást, de Inharra túllőtt a célon. Határozottabb fellépésre van szükség, mert a férfit a „nem” valóban nem állította meg.
– Megteszek minden tőlem telhetőt.- kitolta maga alól a széket és biccentett, elköszönve a tanács tagjaitól, használva a teleportálás képességét, hiszen mindannyian így érkeztek.
Ivornak lepleznie kellett csalódottságát, ezért egy mély levegőt vett mielőtt kopogás nélkül belépett volna az ajtón. Tudóstársai felé indult, hogy szemügyre vegye min dolgoznak éppen.
Inharra fordult el elsőként az asztaltól, ami felett görnyedt. Az arca kedélyes volt, mint mindig, de a tekintete nem tudott hazudni. Ivor nyugtalanságot látott a szemeiben.
– Üdv, barátom.- köszöntötte, majd visszafordult az asztalhoz és a papírokat kezdte rendezgetni.
Természetesnek tűnt a mozdulat, de Ivor nagyon is jól látta, hogy sokkal inkább azon van, hogy elrejtsen valamit. Saranhoz fordult és biccentett neki is. A fiatal tudós sokkal rosszabb színész volt, mint az öccse. A kezei egy pillanatra megremegtek, amikor megpillantotta, majd letette a ceruzát.
– Üdv.- rebegte.
Egy gömb állt az asztal közepén, valószínűleg nem volt idejük az asztal fiókjába rejteni. Ivor a kezébe vette a tárgyat és engedte, hogy elmeséljen neki mindent. Meglehet sejtik, hogy ő egy Nacaal, de azt nem tudják, hogy mire képes, mert amit látott cseppet sem tetszett.
– Ez az eszköz képes megváltoztatni az emberek életét- mondta.- és megadni a bőséget mindenkinek. Csakis jóra szabad használni.- visszatette az asztalra. Legszívesebben porrá zúzta volna egetlen mozdulatával, de továbbra is bízott. Saranhoz fordult, aki mindig józan volt és a szavait most hozzá intézte.- Van egy elméletem. Ugyebár abban mindhárman egyetértünk, hogy számtalan dimenzió létezik egymás mellett. Egy, a dimenziók közötti, szövetfelszakadás akár láncreakciót is létrehozhat, és annak végzetes következményei lehetnek. Ehhez persze hatalmas energiára lenne szükség.- fűzte hozz és most Inharrára tekintett.- Mit gondoltok, létezik valahol ez az energia?
Inharra úgy tett, mintha erősen gondolkodna hüvelyk és mutatóujjával megtámasztva az állát.
– Akár…- hümmögte.- Valamikor a jövőben mindenképp.
– Ezt az energiát csakis jóra lehet használni.
– Egyetértek, barátom.- bólintott Inharra.- Ez a találmány, amit neked köszönhetünk.- a kezébe vette a gömböt.- a lehető legjobb dolog és meg fogja változtatni az emberek életét.- Mindezt a te tudásod és támogatásod által jöhetett csak létre.
Inharra szavai szándékosak voltak és telibe találtak. Valóban, tekintett a gömbre Ivor, az ő támogatásával, de ugyan olyan könnyedén el is tudja tűntetni.
– Most mennem kell, de hamarosan újból felkereslek benneteket.- biccentett, miközben jelentőségteljesen tekintett Saranra, majd az ajtó csukódott mögötte.
– Tudja.- mondta Inharra.
Saran az öccsét bámulta. Ivornak igaza van, túl messzire mentek. Az a lény nem jöhet át ebbe a világba.
– Saran.- lépett hozzá az öccse.- Csak egymásra számíthatunk. Nem szabad abbahagynunk, már olyan messzire jutottunk.
– Az emberek suttognak.- emelte fel kissé a hangját Saran, pedig nem volt szokása.- Rólad beszélnek.
– Rólunk.- helyesbített az öccse.- Mától álarcot kell viselnünk és mindenkinek, aki részt vesz a gyűlésen. Hamarosan eljön a mi időnk, ki kell tartanunk!
Seang lopva settenkedett egészen az alsó szintig. Olyan helyen járt, ahol nem lehetett volna. Édes illatok vonzották egészen a konyháig. A nyakát nyújtogatva leskelődött, majd a falhoz lapult, amikor meglátta, hogy az, akit keres, éppen felé tart. Nem azért indult, mert észrevette, csak végzett és valószínűleg hozzá tartott. Nem tudott várni, ezért elé sietett, mert meg akarta lepni és mivel sikerült elrejtőznie, valóban meglepetés volt. Megragadta a fiú kezét és maga után húzta. Végigrohantak a folyosókon és lépcsőkön, ugyan arra, amerről érkezett, majd még tovább. Seang csak a szobájában engedte el a Kegan kezét. Szaporán szedte a levegőt, miközben kacagott, majd kacéran tekintett a fiú barna szemébe, mire az elkomolyodott. A király lánya volt, mégis Kegan kellett neki. A fiú a konyhából. Az első pillanatban beleszeretett és az illemmel ellentétben azonnal kezdeményezett. Kegan odahajolt hozzá és megcsókolta. Szerette a csókját, de ez egészen más volt. A fiú mélyen csókolta a lányt és a kezei a derekára csúsztak. Az első volt az életében és azt gondolta nem is akar mást, megsimította a gyönyörű arcot. A lány bőre bársonyos volt, az illata csábító. Megcsókolta a homlokát, a szemét, majd a száját és a nyakát. Seang felsóhajtott és Kegan ujjai a ruhájának gombjaival kezdtek el babrálni. Ügyetlen volt és a lány kuncogni kezdett, majd elkomolyodott. Találkozott a tekintetük és a fiúé az ajkaira tévedt.
– Szeretlek.- suttogta, majd megcsókolta.
Seang viszonozta a csókot és a fiú elindult vele a baldachinos ágy felé. Szaporán lélegzett, miközben a sötétszőke tincsekbe túrt. Minden olyan új volt és ismeretlen, de akarta ezt a lányt.
Kopogás visszhangja rebbentette szét őket, majd mivel nem érkezett válasz a kilincs is mozdult.
– Az ágyat jöttünk áthúzni.- a szolgáló hangja halk volt, nem tudhatta valóban egyedül vannak-e. Nem érkezett válasz, ezért felbátorodott és behúzva maga után az ajtót azonnal beszélni kezdett.
– Arina, hallottad, hogy mit suttognak az emberek városszerte?
Arina a fejét rázta, miközben az ágyhoz lépett és a párnák egyikét vette a kezébe.
– Egy rejtélyes férfi egy koronaellenes lázadásról beszél esténként a nagy kaszinóban.
– Ki lehet az a férfi?
– Senki sem ismeri, nem árulta el a nevét, de van egy furcsa gömbje, és azt állítja, hogy azzal képes megváltoztatnia világot.
– Hiszel neki?- állt meg egy röpke pillanatra Arina.
– Bárki is legyen, igaza van. Szolgák vagyunk, de nekünk is vannak jogaink. A király egy zsarnok.
– Csendesen, Marilla. Itt a falnak is füle van.
– Nincs itt senki.- húzta félre a száját Marilla, miközben körbemutatott az üres szobában.
– A kezed járjon inkább, ne a szád.
Marilla lehúzta a használt lepedőt és egy újat terített a helyére. A keze éppolyan szorgosan dolgozott, mint ahogy a szája járt.
– A királyt le kell váltani.- motyogta.- Ma is lesz egy gyűlés. Ha férfinak születtem volna…
– Cselédek vagyunk, ne álmodozz!- indult kifelé Arina, kezében a fonott kosárral.- Inkább segíts!
Az ajtó csukódott és a két fiatal kimászott az ágy alól.
Egyikük sem szólt egy szót sem. Seang lehuppant az illatos ágyra és maga mellé húzta a fiút.
– Igazuk van,- mondta.- apám egy zsarnok. Sorra halnak meg a szolgái, élvezi, ha büntethet. Rettegek tőle, de lepleznem kell és szeretetet színlelni. Nem akarok itt lenni, amikor azok az emberek idejönnek, mert jönni fognak. Szökjünk meg!- fordult a fiúhoz megfogva annak mindkét kezét.
Kegan jól tudta milyen a király. Az udvarban született és itt minden egyes nap kőkeményen a fejébe vésik, hogy ő egy senki, aki a király tulajdona. Vágyott a szabadságra és még valami másra is. A lányra, aki előtte ül és a csodásan kék szemeivel csak őt látja. Bármit megtenne érte. Megcsókolta, hevesen, ahogyan eddig még soha.
– Megszökünk.- mondta.- Te és én.
– Igen.- Seang viszonozta a fiú csókját, miközben érezte, hogy többet akar, sokkal többet. Lehúzta a fiúról az inget és megérintette izmos mellkasát.
Kegant csiklandozták a puha ujjak. Elkezdte vetkőztetni a lányt, majd az ágyra fektette és felé hajolt. Egymást nézték. A lány átkarolta a nyakát és ő elveszett a tekintetében. Megint csak csókolni kezdte és miközben a nyelve játszadozott a lányéval, tudta, hogy többet akar, sokkal többet, ahogyan azt is, hogy meg fogják tenni. Megérintette a lány feszes melleit, mire Seang közel húzta magához, egészen közel és neki egy pillanatra elakadt a lélegzete.
Sikeresen kijutott a palotából, a kapunál azonban elakadt. Kegan lopva tekintett a komor strázsákra. Mindenképp el akart menni arra a gyűlésre, amiről a szobalányok meggondolatlanul pletykáltak, de az őrök nem fogják átengedni, ebben teljesen biztos volt. Azonban valaki más nem így gondolta. Seang sietett a segítségére. Egyetlen hálóinget viselt és a kapu felé tartott.
Az őrök azonnal reagáltak.
– Kisasszony.- szólították meg, jól ismervén.
Seang tovább lépkedett a szemeit résnyire zárva, hogy úgy tűnjön alva jár, de a célt mégse tévessze. A cél a két zsoldos megtévesztése volt. Egyenesen az udvarra ácsolt bitó felé tartott és a nyikorgó lépcsőkön át az emelvényre lépett. Holnap akasztás lesz. Az egész felhajtás a király szórakoztatását szolgálta. Unatkozott. Aki holnap meg fog halni, ártatlan. Kegannak ki kell jutnia! A kötél alá helyezett háromlábú székre lépett és a hurkot a nyakába akasztotta. A szék billegni kezdett és az őrök megfeledkezve a parancsról, ami a helyükön tartotta őket, rohanni. A fegyverzetük csörömpölt nehéz lépteik alatt. Nem csak ők szaladtak. Kegan a kapu felé iramodott, keresztülrohanva a fáklyákkal megvilágított udvaron, míg a lány dadája az emelvényhez.
Jajveszékelve guggolt a látszólag eszméletlen lányhoz és kezdte gyengéden paskolni az arcát, hogy magához térítse.
– Seang kisasszony.
Seang egy kicsit játszott még, majd éledezni kezdett és csodálkozva meredt a környezetére.
– Dadus… Mi történt? Hogy kerülök ide?
Az idősödő asszony segített neki felülni, a vállára terítette a kezében lévő köpenyt és a katonákra tekintett.
– Egy szót se a királynak, vagy maguk is lógni fognak!- biccentett a himbálózó kötél felé. Őszülő haja kontyba volt fogva és mindezt egy felcsavart kendő takarta még inkább kiemelve szigorú vonásait.
Az őrök csak az első pillanatban nem értették. Ugyan úgy elszámolással tartoztak a király felé, ahogyan az asszony is, még ha a zsebükben ott is csörgedezett némi pénz. Elhagyták az őrhelyük. Az életük, legyen az akármilyen is, többet ért, mint hogy beszámoljanak a királynak arról, ami történt.
A dadus felállt a lánnyal és lelépett az állványról átkarolva, mintha Segan valóban segítségre szorulna. A király lánya lopva tekintett rá és a nő kacsintott.
– Drága Dadus.- suttogta.
Kegan nem tekintett hátra, csodálta Seangot a bátorságáért. Az utcákat rótta sietős léptekkel, mert ott akart lenni és minden szavát hallani a titokzatos férfinak, de a kaszinóban nem talált senkit, éppen úgy, ahogyan mások sem. Markáns férfiakra lett figyelmes és lopva követni kezdte őket a sikátorokon át a nyílt utcákra, egészen a koszos város végére, és azon is túl. Egyszer csak belekaroltak, a magasba emelték és a falnak támasztották úgy, hogy a lába sem érte a földet.
– Követsz minket, kölyök?
– Igen.- Kegan nem tagadta.
A három férfi komolyan nézett rá, miközben a szemük szűkült.
– Nem tudtok elijeszteni. A gyűlésre tartatok.
A vaskos, durva kéz, ami eddig tartotta, most a szájára tapadt.
– Csendesebben, kölyök.
A férfiak lopva tekintettek körül, de a környéken egyetlen lélek sem volt.
– Magam is hallani akarom azt a férfit.
– Menj vissza anyád szoknyája mellé, ott biztonságosabb.
– Se anyám, se apám. Megölte őket a király.
– Cssssss…
– Veletek tartok. A palotában már mindenki erről suttog.
– Egy kém vagy!- a kéz a fiú torkára siklott.
– Szolga vagyok, a konyhán dolgozom…- nyögte Kegan, mert másra nem igen futotta.
– Hogy jutottál át az őrökön?
– Pont úgy, ahogy titeket is be tudlak juttatni.- a hangja szaggatott volt és alig-alig hallott, a három férfi mégis értette.
A nyakáról lekerült a kéz és ő levegő után kapkodva köhögni kezdett, de ezzel még nem volt vége. Kenderből készült zsákot húztak a fejére, ami szúrt és büdös is volt, de nem tehetett semmit. A lábai újból a magasba emelkedtek.
Egy tisztáson találta magát, ahol fáklyák melege érintette az arcát és hamarjában egy maszkot kapott a kezébe. Arany színe volt és csak a száját és a szemét nem fedte. Jobb volt, mint a zsák, sokkal jobb.
Akik körbe állták a tisztást egytől-egyig férfiak voltak. Arcukat ugyan olyan aranyszínű maszk fedte, mint az övét, ahogyan azét az emberét is, aki a kör közepén várakozott, maga mellett egy másikkal.
A tömeg duruzsolt, majd egy intésére csend lett
– Emberek, öröm látni, hogy ennyien vágyjátok a szabadságot.- beszélni kezdett.- A Tudás Rendje kinőtte magát. A kaszinó már nem biztonságos, mert a hírünk a palotáig jutott. A király nem fog tétlenül ülni. Hamarosan eljön a mi időnk. Megadhatjuk a családunknak és minden embernek azt, amit megérdemel. Mert egyenlők vagyunk! Minden ember egyenlő!
– Így van!- éljenzés következett.- Aki meg akar bélyegezni minket, annak pusztulnia kell!
Inharra nem mondott ellent.
– Mától ezt a maszkot kell viselnetek, minden egyes gyűlésen. Nem szabad, hogy lelepleződjünk. Szigorú titoktartást várok mindenkitől. Már csak néhány éjszaka. Készüljetek és legyetek éberek.
– Meglakolnak mindenért!- a tömeg zúgott.
Kegan a férfit bámulta, aki felé tartott. A maszkon megcsillantak a fények, ahogy közeledett, sejtelmessé téve az arcot. A férfi megfogta mindkét karját.
– Köszöntelek közöttünk. Látom, hogy ifjú létedre te is vágyod a szabadságot. A legjobb helyen vagy! Karnyújtásnyira állunk egy sokkal szebb jövőtől. Számitok a segítségedre.
Inharra szándékosan lépett a fiúhoz, hiszen felismerte. Az emberei elmondták, hogy nem rettent meg tőlük, annak ellenére, hogy csupán egy suhanc. Inharra egy lehetőséget látott benne. A palota konyháján dolgozott és ez akár még jól is jöhet neki.
– A Tudás Rendje.- visszhangozta Inharra, miután elfordult a fiútól.- Nélkületek nem létezne!- tárta szét a karjait.- Mindannyian fontosak vagytok! Az új jövő hamarosan a miénk! Nincs több nélkülözés, nincs több félelem!
Kegan itta a férfi szavait, és a lelkesedés hamarjában rá is átragadt.