Különös volt ez a világ, különösek voltak az emberek is. Tetszett neki és nem is. A nagyfokú hatalomvágy, ami a legtöbb férfit fűtötte, magára emlékeztette. A hatalomra vágyott, ezért száműzték egy olyan helyre, ahol nem volt más, mint jelentéktelen szellem, de két merész tudós megidézte őt. Láthatatlan még most is, de jelentéktelen semmiképp. A Kegan nevű fiút követte, mert nem hitte, hogy elég rátermett lenne a feladatra. Egy Nacaal nem könnyű falat még neki sem, akkor mégis hogyan lehetne az egy kölyöknek?
Képes volt elrejtőzni és élvezte is a játékot, de hamar rá kellett jönnie, hogy ezek az emberek világtalanok. Mennyivel érdekesebb lenne, ha csak egy kicsit is nyitottabb lenne az elméjük. A palotának nevezett hely tele volt útvesztőkkel, a fiú lefelé tartott. A démon szellemtestével végigsiklott a folyosókon versenyre kelve saját magával.
Zavaró illatok kapaszkodtak a levegő apró részecskéibe és libegtek felé. Az étel illata. Hosszú élete alatt sohasem evett, mert sohasem volt ember.
Kegan megállt a konyha nyitott ajtajában, de nem lépett be, úgy tűnt valami más dolga van, olyasmi, ami szaporára fogta a lépteit. Tovább haladtak, de már felfelé. A fiút a lábai olyan helyekre vitték, ahol nem járhatna, úgy tűnt a palota belső része sem ismeretlen számára. A démon különösnek találta és tovább követte. A fiú kopogott, majd eltűnt egy hatalmas ajtó mögött. Árnyként követte ide is, átlépve az anyagon, mert nem volt mitől tartani, bármi is volt odabent. A meglepetés megemelte nem létező szemöldökét.
Kegan átölelte a szerelmét és a lány hozzá bújt.
– Merre jártál?
Kegan a lány selymes haját simogatta. Nem tudta beavathatja e, de hazudni sem akart, mert tudta, hogy a lányban bízhat.
– Kaptam egy feladatot a Tudás Rendjétől, egy Ivor nevű férfit kell követnem.
– Ismerem, ő egy tudós.
– Ő egy áruló, aki megakadályozhatja a szökésünket. Titokban a Rend ellen szervezkedik. Likvidálni kell őt.
Seang eltávolodott a fiútól, arcára erőteljes aggodalom ült ki.
– Nem kell félned, az én feladatom csak annyi, hogy a bizalmába férkőzzek és elvigyem az egyik találkára. A Rend tagjai így gondoskodnak arról, hogy a kilétük titok maradjon. A szabadságunk a tét, a palotán kívüli élet.
Seang a fiúba kapaszkodott, mert szédülni kezdett.
– Minden rendben?- Kegan a lány arcát simította.- Sápadtnak tűnsz.
Seang bólintott miközben megérintette a mellkasát, majd a gyomrát, mintha hangyák serege birizgálta volna.
– Talán az étel.- súgta.
Az árny a király lánya elé lépett, tekintete a kék szempárba mélyedt. Az fiatal ember pupillái tágultak, érdeklődést mutatva, mintha érzékelte volna őt.
– Különös…- suttogta torz hangján, ami tovatűnt a semmiben, miközben fátyolos testével körbelengte a lányt kígyóként ölelve, majd állt meg újból előtte. Csak néhány pillanatig nem értette. Mutatóujját végighúzta a lány domború mellkasán egészen a hasáig, majd egy rövidke ideig rajta tartotta a tenyerét. Egy tiszta lélek. A királylány gyermeket vár. A gondolat, ami megfogant a démon fejében, tervvé változott. Ez a gyermek tökéletes. Az újonnan érkezett lélek mesélt, mert még emlékezett, arra ki is volt valaha. A démonnak tetszett a történet, ahogyan az is, hogy a gyermek fiú. A régi akarat és az ő tudása. Sokra vihetik. Mégis csak hasznos a Kegan nevű fiú. A lány makulátlan arcát figyelte, majd egy csókot lehelt nem létező szájával a fehér homlokra. Ettől a pillanattól az övé volt, ahogyan a gyermeke is.
Seang testén borzongás futott végig.
– Te reszketsz.- vonta magához a fiú.- Pihenned kell.
Seang nem ellenkezett. Engedte, hogy Kegan az ágyhoz vezesse és lefektesse.
Megtalálta azt, ami mindent megváltoztathat, ezért a legrövidebb utat választotta a tudósok szobájába. A démon Inharrához lépett és megérintette, engedve, hogy lássa és hallja őt.
– A király lánya gyermeket vár.- közölte a tényt.- Ő az a gyermek, akit akarok! A lány nem tudja, hogy egy új életet hordoz a szíve alatt. Ennek a gyermeknek mindenképpen meg kell születnie. Az a feladatotok, hogy elvigyétek őt egy biztonságos helyre és vigyázzatok rá, mindaddig, amíg a gyermek meg nem látja a napvilágot. Cserébe átadom nektek a tudást és segítek megépíteni a gépet, ami képes porrá zúzni mindezt.- mutatott körbe halovány karjaival.- A segítségemmel a katonáid legyőzhetetlenek lesznek.- suttogta. A hangja lopva kúszott be Inharra elméjébe és kezdett még erősebben dolgozni odabent, átalakítva mindent.
Saran az öccsét bámulta, aki meredten tekintett maga elé, mintha nem lenne egyedül. Valóban így lehetett, mert beszélni kezdett és a szavai nem hozzá szóltak.
– Megteszem, amit kérsz…
Saran megérintette az öccse karját. Hideg fuvallat suhant végig a testén és amit látott megrémítette. Hátrált két lépést, mert nem akart a részese lenni, mégsem tehetett semmit. A vibráló lény tekintete rásiklott és ő képtelen volt félrenézni. Ment volna, de a lábai nemet mondtak. Az elméje ellenkezni próbált, de ami felé lépett erősebb volt, erősebb mindennél. Az akarat letaglózta. Kimondatlan szavak keringtek a fejében mondatokat alkotva, felvázolva egy tervet és egy gyermek születését. Saran egy pillanatra látta a jövőt. Egy gépet, ami erőteljes fénycsóvát lövell a magasba, áttörve a falakon, a dimenziókon…
Nem akart többet tudni!
A teste megfeszült a félelemtől. Minden ízében remegett, miközben ellenszegült annak, ami ellen semmi esélye sem volt. Az ajtó nyílt és hirtelen megszűnt minden. Hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasából, a teste elernyedt, mégsem tudott mozdulni, az értelmetlen harc felemésztette minden erejét.
Agos felelősséggel tartozott a tanács tagjainak. Társadalmuk szilárd alapokon állt, mert minden egyes törvényük a békét szolgálta, azonban az újabb gyűlés nyugtalanságra adott okot. Amit Ivor mondani készült azt mindenkinek hallania kell. Kivételesen most ő érkezett utolsónak. Biccentett, majd a helyére lépett.
– Amit hallani fogtok megváltoztathatja az életünket.- tért azonnal a tárgyra.- Szeretném, hogy megosztanád a tanáccsal mindazt, amit velem, – fordult Ivorhoz.- valamint azt is, amit azóta sikerült kiderítened.
A figyelem Ivorra összpontosult és ő beszélni kezdett.
– A királyi palotában egy sötét erő jelenlétét érzékeltem.- kezdte Ivor.- Egy démonét.
– Az lehetetlen.
A hitetlenség egyöntetű volt. Mindannyian tudták mire képes egy démon, ahogyan azt is, hogy egy ember nem idézheti meg olyan könnyedén és ahol egy van ott lesz több is.
– A dimenziók közötti kapu megnyílt. Ezt már mindannyian tudjátok.- folytatta Ivor.- A palotában szervezkedés folyik. Az Inharra nevű tudós és testvére Saran létrehozta a Tudás Rendjét. A Rend egyre nagyobb méreteket ölt és javarészt volt katonákból áll. Egyelőre nem ismerem a pontos céljukat, de tartok tőle, hogy a démont ők engedték be, valamiért cserébe.
– Vissza kell küldenünk, amíg még nem késő és felszámolni a Rendet.- hangoztatták többen is.
– A démonnak emberi alakot kell ahhoz öltenie, hogy megerősödjön. Egyelőre ez még nem történt meg, azt azonnal érzékeltem volna.- mondta Ivor. Mindannyian ismerték a módját.
– Megtehette volna. Mégis mire vár?
– Valószínűleg egy gyermekre. Egy tiszta lélek minden tulajdonságát felerősíti. Ha ez megtörténik, nem leszünk képesek visszaküldeni őt, ahogyan megölni sem.- Naven nagy szemei keskenyek voltak, majd tágra meredtek.- Neki nem számít az idő, az a gyermek napok alatt felnőtté válhat, úgy alakíthatja a testet, ahogy akarja.
– Ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra.- Koren emelte fel a hangját.- Meg kell tudnunk ki ő és mi a célja, ahhoz, hogy megfelelően kezeljük a problémát.
– Szorít az idő. A Rend bizalmába kell férkőznöd.- támaszkodott az asztalra Agos, aki végig állt, ahogyan Ivor is.- Az egyetlen vagy, aki az emberek között jár. Jól ismered őket. Közülünk csak te vagy képes arra, hogy kiderítsd, mi a céljuk.
Ivor bólintott. Valóban az egyedüli volt, aki az emberek között járt, de semmiképp nem az egyetlen, aki kiderítheti mi folyik a Rend berkein belül. A Nacaalok nem szerettek mutatkozni, pedig most elkelt volna a segítség.
– Ha valóban egy tiszta lélekre van szüksége, akkor ő nem csupán egy démon.- Pentor a legfiatalabb volt közülük és csak akkor beszélt, ha muszáj. Elméje sokkal élesebb volt, mint bármelyiküké, még ha koránál fogva nem is olyan bölcs. A gondolatai mindig sebesen dolgoztak, köszönhetően annak a hatalmas tudásnak, amiket a könyvtár végtelen falai között szerzett, hiszen szinte minden idejét ott töltötte. – Ő egy bukott angyal, akit száműztek és kárhozatra ítéltek.- mondta ki meglátását, nem érzékelve szavainak súlyát.- Vajon mit követhetett el?
Ivor a szemöldökét ráncolta, ahogyan mindenki más is. Ha valóban így is van, nem a bűn számított, hanem az, hogy meddig képes elmenni, azért, hogy bosszút álljon. Találkozni akart ezzel a lénnyel, tudni akarta ki lehet.
Ivor lendülete egyetlen pillanatra sem ingott meg. Belépve a szobába a sötét energia erőteljesen áramlott felé elárulva, hogy négyen vannak a helyiségben. Inharra, Saran, ő és az, aki miatt jött. Becsukta maga után az ajtót és körbetekintett, mintha csak arról akarna megbizonyosodni, senki sem fogja hallani azt, amit mondani készül, valójában azonban a lényt kereste, de az nem mutatta magát.
– Azt suttogják, hogy a Tudás Rendjének vezetői közöttünk járnak.- hangját szándékosan fogta halkra elfeledve a köszönést.
– Ugyan, barátom.- legyintett Inharra visszatérve a valóságba Már teljesen más szemmel tekintett Ivorra. Talán nem is így hívják.
– Egészen a király füléig jutott.- folytatta a blöfföt Ivor, tesztelve Inharrát.- Egan király zsoldosokat bérelt fel, hogy kutassák fel őket. Nyilvános kivégzést akar.
Ivor tekintete Saranra siklott, a férfi mozdulatlanul állt, azóta, hogy belépett a szobába. Az arca sápadt, a tekintetében zavarodottság. A barna szemek őt bámulták és a félelemtől tágra meredtek. Valóban félhetett, de Ivor nem hitte, hogy tőle.
– Meg fogunk halni…- suttogta, majd összecsuklott és eszméletlenül terült el a hideg kövezeten.
Inharra azonnal odaugrott a bátyjához, arcán őszinte aggodalom.
– Saran.- a mozdulatlan test élettelenül ringott miközben rázta.
Ivor félretolta Inharrát és Saran pulzusát tapintotta. Elengedte a karját, majd már óvatosabban a homlokát érintette.
– Orvosra van szüksége.- mondta és már indult is. Szélsebesen rohant ki a szobából azonban a lábai néhány lépés után megálltak és jobbjával a falnak támaszkodott. Erős fájdalom égette a mellkasát. A bűbáj, ami megbénította Sarant az ő testében dolgozott tovább, igyekezvén utat törni magának. Tudta, hogy nem fog neki sikerülni, de még így is nehéz volt. A démon, akivel dolguk van, valóban valami más, Pentornak igaza van. Kiegyenesedett, vett egy mély levegőt és lépett. Egy fiúba ütközött, a fiúba, aki a konyhán dolgozik.
– Segíthetek, Uram?- kérdezte.
Kegan a véletlen folytán pillantotta meg a tudóst. Szándékosan jött erre, mert a nap folyamán elveszítette a nyomát és itt már többször is látta azelőtt. A kérés ott motoszkált a fejében, folyamatosan ismételve önmagát.
„ A bizalmába kell férkőznöd”
Meglehet, hogy ez a legjobb alkalom.
– Orvosra van szükségem.- Ivor a márványra tekintett, majd lehajolt. Amit felvett csillogott. Egy maszk. Semmi különös. Miután maga felé fordította már egészen mást gondolt. Az álarc belsejében egy monogram. A fiúra tekintett.
Kegan reszkető kézzel egyenesedett fel, az Ivor nevű tudós gyorsabb volt, mint ő. A feladat adott, mégis, most, hogy szemtől szemben álltak, nem tűnt árulónak. A tiszta, nyílt tekintet mintha ezernyi tudást rejtene. A tervnél kell maradnia! Ez az egyetlen esélyük. Seang számít rá.
– Ezt nem lenne szabad magadnál tartani.- adta vissza Ivor.
– Ez nem az, aminek gondolja.- a fiú szeme kerekedett.
Ivor hallgatott.
Kegan a ruhájának belsejébe rejtette a maszkot.
– Egyetlen egy gyűlésen voltam csupán.- szépített, mint fiú az apának, belátva, hogy nincs mit titkolni.- A palotából szinte lehetetlen kijutni. Jöjjön, elviszem egy orvoshoz.
– Nem nekem kell, hanem egy tudóstársamnak.- mutatott maga mögé Ivor, miközben valami egészen más járt a fejében.- Nekem szabad bejárásom van.- mondta.- Segítek kijutnia palotából, ha elviszel a gyűlésre.
Kegan a fejét rázta, nem mehetett bele ilyen könnyen, az gyanús lenne.
– Hozok orvost.- mondta és indult.
Ivor a távolodó hátat bámulta, majd visszasietett a két férfihoz. Nem hitte, hogy a fiú vissza fog jönni. Meg kell győznie, hogy nála biztonságban van a titka. Ez, és az a másik is.
Saran kis híján elárulta őket, Inharra mégis csak egyetlen pillanatig neheztelt rá. Nem értette, sohasem volt beteg. Ivor érkezett, de orvos nem volt vele. Ha az, akinek gondolják, akkor nem is lenne szükség rá. A Nacaalok gyógyítók is egyben. Akkor miért nem tesz semmit?
– Hol az orvos?- kérdezte.
– Azonnal ideér.- térdelt le Ivor is.- A bátyád rendbe fog jönni.- megérintette a fiatal férfi mellkasát. Ami összezavarta az elmét és a szívet már nem volt ott, ahogyan a szobában sem. Hallotta Saran szavait és már cseppnyi kétsége sem fért hozzá, hogy ők a Tudás Rendjének vezetői. Ki kell derítenie, mire készülnek! Fogalmuk sincs milyen erős a lény, akit behívtak, ahogyan valószínűleg arról sem, hogy csupán eszközök a kezében.
Saran a szemét nyitotta. A fény élesen hasított üres elméjébe. Egy férfi hajolt felé. Sötét, vastag haja az arcába csúszott, a tekintete tele aggodalommal. Mellette egy másik. Kissé vágott szemeinek szigora visszahozta a valóságba. Gondolkodni próbált, de még nem igen ment, beszélni, de a nyelve nem forgott. Erősen kellett koncentrálnia, hogy nyitva tudja tartani a szemét.
Érkezett a segítség.
– Engedjék levegőhöz jutni!- tessékelte arrébb őket az udvari orvos.
Az alacsony férfi apró lépteivel a beteghez sietett. Letette a táskáját és az eszközei között kezdett kotorászni.
Inharra a fiúra tekintett, aki az orvost hozta, majd Ivorra. Ügyes. Az álarc nyújtotta titok biztonságban tartotta, a fiú nem ismerte fel, bár meglehet, hogy itt az ideje.
– Köszönöm.- lépett Keganhoz és szorította meg hálája jeléül a kezét.
Kegan tekintete szűkült, az atléta termetű férfi hangja ismerősen csengett, mintha találkoztak volna már.
– Nincs mit, Uram.- rebegte és indult.
Ivor követte, megelőzve őt.
– Sötétedés után egy órával.- mondta, miközben elhaladt mellette.- A kovácsműhelynél.
Kegan megtorpant. Nem a szavak állították meg, hanem a „köszönöm”. Visszasétált és a nyitott ajtón át a szobába tekintett.
A magas férfi felé fordult és biccentett.
Az álarc lehullt.