Ivor lehunyta a szemét, a lábait összekulcsolta, a kezei a térdein pihentek. Beszélni akart Agossal és elmondani, hogy a tervük kudarcba fulladt. Többé nem használhatja a teleportálás tudományát. Ha az őrök nem találják itt, az végzetes lehet a népére nézve. A meditáció egy mély formája volt a legalkalmasabb erre, Agos nyílt elméje érzékelni fogja őt, bárhol is van. Az izmai ellazultak, a légzése lassult, a külvilág megszűnt létezni. A gondolatai indultak eljutva földeken, erdőkön át a tengerig, egészen Udal szigetére a Nacaalok kristálypalotájáig.
– Agos.- szólította a tanács vezetőjét.
Agos a könyvtár végtelenjében állt, információk után kutatva, amikor a szavak megszólították.
– Hallgatlak.
– A tervünk elbukott, nem sikerült megszereznem a tervrajzokat, tömlöcbe zártak, engem vádolva a koronaellenes lázadással. A király nyilvános kivégzéssel büntet.
Egy halk suttogás a fejében válaszolt, mintha csak a saját gondolatai lennének.
– Kötelességed az életed árán is megőrizni a Nacaalok titkát. Nem fedhetjük fel a létezésünket, az emberek nem értenék.- Agos számára nem létezett más út.
– A dimenziókapuk meg fognak nyílni, nincs, aki megállítsa a két tudóst. A démon be fogja hozni a seregét.
– Ha Atlantisznak el kell buknia, akkor bukjon el, mint annyi más civilizáció is. Ne tegyél semmit, akkor sem, ha meg kell halnod.
A létezésnek számtalan formája van, Ivor sohasem félte a halált.
– Megóvom a titkunkat.- mondta.
– Tájékoztatom a tanács tagjait.
Ivor kinyitotta a szemét, tekintete Keganra siklott, a fiú úgy bámult rá, akár egy csodára.
– Figyelmeztetnünk kell az embereket.- mondta, mintha csak hallott volna mindent.- Teleportáljunk ki a tömlöcből és mentsük meg, akit csak lehet! Kérem, uram. Ön az egyetlen, aki képes segíteni. Miért nem tesz semmit? Engedi, hogy ártatlan emberek halljanak meg? Akárhányszor is átgondolom, a holnapi nap a legalkalmasabb arra, hogy a Rend betörjön a palotába. Ott voltam minden egyes gyűlésen, mindenkit meg fognak ölni, nem csak a királyért jönnek. Meg fognak halni a nők és a gyerekek, az öregek, akik tehetetlenek. Mindez nem számít?
– Sohasem avatkozunk bele semmibe, az emberek nem tudhatnak a létezésünkről.- Ivor tartotta magát a szabályhoz.
– Barátaim vannak odakint. Figyelmeztetnem kell őket! Aki a palotában lesz meg fog halni. Seang meg fog halnia!- Kegan hangja erősödött.- A Nacaalok olyanok, mint az istenek, az emberek felnéznének magukra. Könyörgöm, uram.
– Az emberek gyarlók, tele vannak félelemmel. Létrehoztunk ezt a világot, de nekik semmi sem jó. Nem segíthetek.
Kegan szakadatlan próbálkozása, hogy a tudóst rávegye segítsen, minduntalan kudarcba fulladt. Látta megjelenni a keskeny résen át, ami ablak gyanánt szolgált, a nap első sugarait. A fény nyílként vetült a rideg kövekre elhozva a kinti világ szépségét, mert hirtelen minden szép lett. Szeretett élni.
Harsona jelezte a reggelt és azt, hogy hamarosan jönnek értük. A kulcs a zárban csörrent és nem volt utolsó kívánság. A katonák hozzájuk léptek és hátrakötötték mindkettőjük kezét. Kegant akarata ellenére felcibálták, a kötelet szorosra húzzák a csuklóján és egy határozott mozdulattal löktek rajta egyet a kijárat irányába. Indult és a tudósra tekintett. A férfi némán tűrt, egy arcvonása sem rezdült. Hogy lehet, hogy mindez nem számít? A napfény, a madarak csicsergése, az ételek illata, az emberek szava. Persze… Hiszen ő nem is ember. A Nacaalok hallhatatlanok, örök lények. Akit itt feláldoznak az ő. Csúful csapdába csalták, mert hagyta, hogy megtévesszék. Egyszerű ember volt, az egyetlen vágya Seang. Balga módon azt gondolta lehetséges, de a király egy hajthatatlan ember, akinek nem számít, hogy ki él és ki hal meg. Némán lépdelt a végzete felé, végig a folyosón, majd a lépcsőkön felfelé.
Kiléptek a fényre, oda tartva ahová ő sohasem akart menni. Emberek tucatjai gyűltek össze a téren. A hangos zúgolódás olyanná varázsolta a hangulatot, mintha csak egy cirkuszi előadásra várnának izgatottan. A tömeg nyílt előttük utat engedve nekik. Kegan nem nézett rájuk, a bitó vonzotta a tekintetét, szinte megbabonázta. Az ereje minden egyes lépéssel kezdte elhagyni, a szíve hevesen kalapált. Megvetette a lábait, mert képtelen volt tovább menni. Két kötél volt egymás mellett és a hóhér, aki végre fogja hajtani az ítéletet, összefont karral állt az emelvény szélén arra várva, hogy végezhesse a munkáját. Az izmos férfi arcát csukja takarta, a szeménél és a szájánál lyukat vágtak rá, még ijesztőbbé téve a külsejét. Kegan már így is eléggé félt, erőteljes ütéssel ösztönözték haladásra.
A tömeg megoszlott. A királypártiak többsége a tornác alatt vert tábort, hogy erősítse az uralkodó hatalmát, valamint a szárnyai alatt biztonságban tudhatták magukat, a duruzsoló tömeg haragja elől. Az emberek vitatták a király döntését, sokan ismerték a fiút a konyháról és nem hitték, hogy ilyesmit tenne.
Rilla a férje kezét fogta. Zhuang csendes ember volt, csak ritkán emelte fel a hangját és ez egy ilyen alkalom volt. Királyellenes lázadás. Az udvar kertészeként jól tudta kinél kell elhinteni a nemtetszés hangjait. A tömeg duruzsolni kezdett, amikor meglátták a fiút és a tudóst. A halálraítélteket felvezették a lépcsőkön az emelvényre.
Kegan a himbálózó kötelet bámult, majd Ivorra tekintett, a csapóajtó a lába alatt mocorgott, mert csak két gyenge pánt tartotta. Nem volt visszaút. A hóhér hozzá lépett és a fiú nem látott mást csak a forradást az alkarján, ami egészen a könyökéig kúszott.
– Könyörgöm.- fordult a tudóshoz suttogva, aki őt bámulta.
Ivor Keganra meredt, egy pillanatnyi látomása támadt. Egy szökőárt látott, ami elnyeli Atlantiszt és a Vimanát, egy hajót, amivel a népe érkezett. Túlélőket és egy ismeretlen szigetet. A fiút, akit mély tisztelet övez és a király lányát, egy gyermekkel a karján. Az új világ megalapítói. Egan királyra tekintett, majd a felháborodott tömegre és a kötélre. A vastag kender a fiú nyakára került.
Ivornak döntenie kellett, látta a teljes megsemmisülést.
A tömeg felmordult, mert a tudós a szemük láttára tűnt el.
– Hová lett?- a tekintetek keresték, mert nem hitték, hogy ilyesmi lehetséges.
Csupán néhány pillanat és Ivor újból az emelvényen állt úgy, hogy a kezei már szabadon voltak. A hóhér mögé került, leütötte a férfit és megragadta a rémült fiút.
A tömeg felhördült, olyasmi történt, ami elképzelhetetlen volt. Az akasztásra váró két ember eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el őket.
Ezzel egy időben erőteljes robaj rázta meg a kinti falat, és a kapu, ami a palotát védte, darabokra robbant. Férfiak rohantak be az udvarra, kezükben fegyver, arcukon aranyszínű maszk. A pletykák igazak. A Tudás Rendje létezik és eljött, hogy átvegye a hatalmat! A király katonái hullottak. A férfiak, aki betörtek a palotába nem válogattak, megöltek mindenkit, aki csak a legkisebb ellenállást is mutatta. Nagy lett a riadalom, az emberek menekülőre fogták, egymást taposva. Sikoly töltötte meg a teret és vér színezte a földet vörösre. Az aranyálarcosok egy csapata a királyi tornác felé indult.
Zhuang az emelvény felé tekintett, majd megragadta a feleségét és maga után húzta. Rilla bízott benne, a férje egy nemes ember fia volt.
Egan király felemelkedett kényelmes székéből. Az akasztás meghiúsult, a tudós egyszerűen eltűnt az átkozott kölyökkel együtt. Egyelőre nem tudta értelmezi, mi is történik, de igazán ideje sem volt rá. Erőteljes robaj zökkentette ki az eredménytelen gondolkodásból. A katonái hullottak, mint a legyek, ahogyan az alattvalói is, káosz uralta az eddigi rendet. Az álarcos férfiak felé indultak. Egan lelépett a tornácról és a kísérete támogatásával a palota biztonságos falai közé sietett.
Seang a tükör előtt ült. A torony a legmagasabb pontja a palotának. A keskeny ablakok elegendő fényt adtak, de arra alkalmatlanok voltak, hogy rajtuk át megszökjön. Bár hiábavaló próbálkozás lenne, hiszen a sima falakon nem lett volna mibe kapaszkodnia és a mélység óriási. A csontjai darabokra törnének. Képtelen volt megnyugodni, ahogyan aludni is. Megpróbálta meggyőzni az apját, de a szavai süket fülekre találtak. A tükör előtt ülve kipirult arcképét bámulta és a könnyeit, amik patakzottak. Megtörölte a szemeit, de a sírást képtelen volt befejezni. Reménytelennek érezte a helyzetét. Kegan meg fog halni, ő pedig itt van bezárva és semmit sem tud tenni azért, hogy megmentse őt. Újból megtörölte a szemét a könnyektől, továbbra is magát bámulva, de a tükörképének a karja nem mozdult. Abbahagyta a sírást.
– Kegan nem fog meghalni.- a szája anélkül mozdult, hogy ő bármit is mondott volna.
Seang felsikoltott, mert a hang, ami szólt éppen olyan volt, mint az övé. Felpattant a székről és felborítva azt hátrálni kezdett. A tükörképe továbbra is ott ült és őt figyelte.
– Képes vagy megmenteni őt és a gyermeketeket.- folytatta.
Seang újból sikoltott és az ajtóhoz rohant, hogy elmenekülhessen, azonban az utolsó szó megállította az öklét, amivel dörömbölni készült. Az falaphoz simult és onnan bámult a tükörre.
– Gyermeket vársz. Az émelygés és az étvágytalanság mind-mind erre utalnak.
Seang ellent mondott volna, de amit hallott igaz. Egy ideje már képtelen volt megenni bizonyos ételeket, másokat meg kívánt. Kezét a hasára helyezte és elkomorodott. Kegan gyermeke.
– Fiad lesz. Erős és egészséges.
Seang óvatosan lépett néhány lépést.
– Apád megalázott és bezáratott ide. Hamarosan kezdődik az akasztás. A gyermeked apja nem meg fog halni. Megmentheted őt. Mindössze annyit kell tenned, hogy beengeded a hátsó kapun át a Tudás Rendjét az udvarba és én megígérem, hogy Kegannak nem esik bántódása.
– Ki vagy te?
– Az vagyok, aki képes segíteni és visszaadni a szabadságotokat. Elmehettek egy olyan helyre, ahol senki nem ismer benneteket, ahol nyugodtan élhettek. Gondolj a méhedben fejődő gyermekre. A palotában csak a halál várna rá, ahogyan Keganra is.- A démon meg akarta győzni a lányt és tudta, hogy a gyermek említése lesz a legjobb mód rá, hiszen az két ember között egy örök kötelék.
Seang közelebb sétált, a tükörképe éppen úgy nézett ki, mint ő, akkor is, ha valaki más volt.
– Innen nem tudok kijutni, az ajtó zárva van és őrök állnak odakint.- mondta tétován.
– Arról én gondoskodom. Szabad akarsz lenni, vagy sem?
Seang nem válaszolt azonnal. A különös jelenség szemei delejezték és ő képtelen volt másfelé fordulni.
A vaskos ajtó egyszer csak nyílt és az ajtónálló jelent meg a szobában.
– Jöjjön velem, kisasszony.
Seang a tükörre tekintett. A kép, ami visszabámult rá, zaklatott volt, tele kételyekkel, éppen olyan, mint ő. Bármi is szólt hozzá, már eltűnt és ő egyedül maradt a szobában. Döntenie kellett. A katona kifejezéstelen arca egy pillanatra elbizonytalanította, a lábai mégis indultak, mert az ajtó nyitva állt. Az akasztás hamarosan kezdődik és ő meg akarta menteni Kegant. Kilépve a szobából a földön a másik őr feküdt szúrt sebbel. Seang az ajtónálló kezében lévő tőrre tekintett, a penge vöröslött.
– Megölte.- sikoltott és hátrálni kezdett.
– Jöjjön velem, kisasszony.- ismételte a fiatal férfi és indult.
Seang azonban nem mozdult.
– Nem kellett volna…- suttogta, miközben a lépcsőket bámulta, amik a szabadsága és a szerelme felé vezették.
Harsona szólt, jelezve, hogy eljött a reggel és Seang, felemelve hosszú szoknyáját, futni kezdett. Cipőjének talpa tompán kongott a zárt térben, miközben ő a szűkös lépcsőket figyelte. Kiáltást hallott, majd többet is. Megtorpant, mert utolérte az ajtónállót. A férfi éppen egy másikat fogott le és szúrt meg egyszer, kétszer és újból. A sebzett katona kimeredt szemmel csúszott végig a falon, majd terült el akadályként a lépcsőkön.
Erőteljes robaj remegtette meg a falakat, mintha ezernyi fegyvert sütöttek volna el egyszerre.
Az ajtónálló fénytelen tekintete Seangra siklott.
– Jöjjön velem, kisasszony.- hangzott el megint csak ugyan az a mondat, majd a férfi megérintette.
Seang agya egy pillanat alatt ürült ki. Elmúlt a félelem, elmúltak a kétségek, csak a kábulat maradt. Követette a férfit, aki egy pillanatra sem állt meg. A tőr a kezében lendült akkor, amikor szükség volt rá, és ahányszor csak kellett. A toronyból kiérve a katonák az udvaron indultak, de az ajtónállót a létszámfölényük nem rettentette el.
A démon élvezte a harcot a fiatal férfi testében. Erősebb volt, mint az emberek és eltökéltebb is. Az elsőt, aki az útjába került, a falnak tolta és három gyors szúrással sebezte, majd fordult és térdre ereszkedve megvágta a rárontó combját egy végzetes helyen, ezután lendült és a harmadik katonának a torkát metszette, majd jött a negyedik, aki a földre teperte, mire ő felé kerekedett és egy határozott mozdulattal átdöfte a mellkasát. Akinek a combja sérült vadul rohant rá, kihasználva, hogy a földön van. A démon fordult és szúrt, majd félreugrott, mielőtt a test rázuhanhatott volna.
Seang révült tekintettel bámulta a gyors mozdulatokat, a férfi egészen addig nem állt meg, amíg el nem fogytak a katonák. A kiáltások elhalkultak, ahogyan a fegyverek csörömpölése is. Az ajtónálló megragadta a kábult lányt és a hátsó ajtóhoz lépett vele. Seang lenyomta a kilincset. Az ajtó nyílt és vele együtt Seang tudata tisztult. Valójában nem is lett volna rá szükség, a férfi mindezt maga is képes lett volna megtenni. A kapun aranyálarcosok hada lépett be, élükön a két tudóssal. Seang megrémült, mert rájött, hogy mindez csupán csapda, de elfutni már nem tudott. Az ajtónálló holtan rogyott össze mellette és ő a magas tudós karjában találta magát, aki átadta az embereinek. Sikoltani akart, de befogták a száját és gyenge nőként nem tehetett semmit.
Ivor fel-alá járkált a barlangban, ahová a fiút hozta, valószínűleg ezért ki fogják átkozni. Tömegek előtt fedte fel magát egy vízió miatt, de tudta, hogy a látomásai sohasem hazudnak. A fiú nagyra hivatott, az új világ vezetője. Megállt Kegan előtt. A fiú minden ízében remegett, arcát könny áztatatta, Ivor számára ismeretlen volt az ilyesfajta félelem.
Kegan a hideg talajon ült, egy cseppnyi ereje sem volt mozdulni. Az imént a kötél már a nyakán volt. Meghallhatott, ahogyan Ivor is, és ez biztosan a pokol, mert a mennyország nem lehet.
– Életben vagy, kölyök. Állj fel.
Eltűnt a kötél, eltűnt a bitófa, ahogyan a tömeg is, Kegan körbetekintett. A sötétben szinte semmit sem látott, a hideg és az illatok elárulták, hogy a hely egy barlang lehet. A környéken nem voltak barlangok, legalább is ő nem tudott egyről sem. Erőt vett magán és talpra állt.
Young-Nam a fiú mögé lépett és kioldotta a köteléket, ami még mindig szorosan fogta a csuklóit.
– Mi történt?
– Megmentettelek.
Kegan tekintete megtelt hálával.
– Köszönöm, uram.
– Ne nevezz uramnak, Young-Nam vagyok.- a férfi továbbra is a fiút nézte.
– Miért mentett meg mégis, azt mondta nem segíthet.
Youn-Nam látomásai sohasem hazudtak, a fiú, bármilyen hihetetlen is, nagyra hivatott. Egy egész országot fog vezetni. A távoli jövőt azonban nem fedhette fel.
– Nem volt más választásom.- mondta.- Atlantisz veszélyben van. Egy óriási szökőár az egész kontinenst el fogja pusztítani.- már nem csak a démonok seregétől kellett tartani.- Minden, amit ismersz víz alá fog kerülni. A fellegvár földalatti katakombájának a közepén van egy Vimana, amit még az előző civilizáció hagyott itt. Az elég nagy ahhoz, hogy számtalan ember elférjen rajta.
– Meg kell mentenem, Seangot!- Kegan mindezt meg sem hallotta, őt csak a szerelme érdekelte Az emlékezete tisztulni kezdett, a fellegvár kapuja darabokra szakadt.- Seang nincs biztonságban. A Tudás Rendje már a palotában van.
Young-Nam a fejét rázta.
– Meg fogják ölni.- érvelt Kegan.- Ő a király lánya.
A fiúnak igaza volt, Young-Nam ugyan úgy tudta, hogy a Rend katonái senkit sem fognak életben hagyni. A király lánya egy gyermeket hord a szíve alatt és annak a fiúnak meg kell születnie.
– Kérem, uram.
Yung-Nam a fiúra tekintett és meghozta a döntést, mert már nem számított, hiszen többszörösen is megszegte a szabályt. Amit most tesz, azt Atlantiszért cselekszi. Elviszi a fiút, oda ahová kéri, neki Udal szigetén van dolga. A Nacaalok tanácsának tudnia kell Atlantisz és az emberek jövőjéről.
Kegan előtt elsötétült minden, szédült, majd mindez hirtelen eltűnt, ahogyan a nyirkos barlang is.
Körbefordult egyszer, majd még egyszer. A toronyban volt, de a szépen berendezett szoba üres. A szék a tükrös asztal előtt felborulva, az ajtó nyitva. Rossz érzése támadt. Riadtan szaladt ki a folyosóra, de azonnal meg is torpant. Egy férfi feküdt a földön vérbe fagyva, és Kegan még inkább félni kezdett. Végigrohant a folyosón és futva szelte a lefelé vezető lépcsőket, Seangot elvitték. A talpai alatt sebesen siklottak a fényes kövek, miközben másra sem tudott gondolni. Megtorpant, mert egy újabb férfit látott a lépcsőfokokon feküdni. Halott volt ő is. Átlépte és tovább futott, miközben azért imádkozott, hogy Seang még életben legyen, de a lépcsők nem akartak fogyni a lába alatt és egyre több volt a halott is. Senki sem mondta, hogy állj, senki sem kérdezte meg mit keres itt, mert egyetlen katona sem őrizte a tornyot. Kilépett a nyitott ajtón és újabb holttestek állították meg, majd Seang látványa, aki kert végében a kaput készült kinyitni, mellette a király egyik katonája. Kegan egy pillanatra fellélegzett és lépett, hogy utolérje őket.
– Seang!- kiáltotta, de újból meg kellett állnia. A katona a lány mellett földre rogyott, miközben egy hatalmas sóhaj hagyta el a mellkasát. A fiú a szemöldökét ráncolta, mert látott valamit, és a jelenséget nem tudta mire vélni. Egy árnyék egyenesedett fel, és libbent Seang mellé.
– Ne nyisd ki a kaput!- ordította Kegan és rohanni kezdett.
A lány azonban nem hallotta, a kapu nyílt és aranymaszkosok tucatja rontott be a hátsó kertbe. Az élükön a tudós megragadta Seangot és átadta az embereinek, majd észlelve őt intett, hogy fogják el.
Kegan adrenalin szintje az egekbe szökött, nem hagyhatta, hogy Seangot elvigyék, mindenképp meg kell akadályoznia. Indult ő is és a karja lendült. Kétkezi munkát végzett, ezért az ökle erős volt. Teljes erejével ütötte a harcedzett férfit. Gyors volt és a lendülete sikert hozott. Felkapta a fegyvert, ami a földre esett és tüzelni kezdett vele, pontosan úgy, ahogy a gyűléseken látta. Vad ordítással tartotta a vállán, mert a tus minden egyes lövésnél nagyot rántott rajta. A Rend emberei fegyelmezetten emelték a magasba a fegyverüket. Kegan hátrálni kezdett a palota felé véve az irányt, mert más választása nem volt. A katonákon egymaga nem tudott áttörni, ezért menekülnie kellett. A királyi udvar felé vette az irányt, akkor is, ha ez nem a legjobb ötlet, mert így minden egyes lépésével távolabb került Seangtól.
Inharra intett két emberének, hogy vegyék üldözőbe a fiút. A kölyök egy áruló, nem maradhat életben. A katonák indultak, míg ő és Saran a maroknyi csapatával a fellegvár felé vették az irányt.