Lucius úgy döntött, hogy mégis csak elmegy arra az estélyre, amihez eredetileg semmi kedve sem volt. Egy szóbeszéd kapta fel a fejét a városban, ami találgatásokra adott okot. Egyedül ő, na és persze a testvére, tudta az igazat. A bátyja türelmes ember volt, de most kikelt magából és erőteljes aggodalmának adott hangot, amikor fény derült a történtekre. Lucius tudta, hogy nem lehet baj. Az álcája tökéletes. Azért jött, mert a két szemével akarta látni a csodát. És valóban. A csoda ott állt a fényárban úszó tágas terem egyik szegletében egy gyönyörű hölgy társaságában. Bizonyára a felesége.
– Ne tegyél semmi olyat, ami okot adhat a gyanúra.- kérte a bátyja, majd beljebb sétált a teremben és fogadta a felé kínált italt.
– Olyannak ismersz?
A bátyja hátra fordult és enyhén a fejét ingatta.
Lucius nem ment oda a hőshöz, inkább elvegyült a díszes táraság köreiben. Számos főnemes és arájuk népesítette be a helyiséget. A kornak megfelelő zenét játszottak a zenészek. Luciust egy valami érdekelte csupán, az pedig a róla szóló pletykák. Valójában nem is róla, hanem az átkozott kalózról, aki végre elkövetett egy hibát. Hogy hiba volt e? Csak egy apró botlás.
Saran nem maradt észrevétlen. Fogyatékossága ellenére az arca kellemes volt és stabil munkájának köszönhetően jó partinak számított a nem oly kelendő hölgyek számára. Azonnal körbe is vették és Saran addig forgatta a szavakat, amíg rá nem terelődött téma arra, amire ő ugyanolyan kíváncsi volt, mint az öccse.
Lucius eleget hallotta a felkapott mesét, ami szájról szájra terjedt, eltorzítva a valóságot. A hatalmas megpróbáltatásokat kiálló férfi felé sétált.
– Jó estét hölgyem.- biccentett a gesztenye hajú, karcú nőnek.
Edward Thompson számára ismerősnek tűnt a férfi.
– Lucius Halding.
– Valóban.- az arca felderült.- Üdvözlöm.- biccentett és a feleségéhez fordult.- Kevesem, az úr Nicholas Halding testvére.
A nő a kezét nyújtotta, és Lucius egy puha csókot lehelt a vékonyka kesztyűre.
– A testvére is itt van?
– Számtalan hölgy keresi a kegyét.- mosolygott kedélyesen Lucius, fejének apró mozdulatával az irányába mutatva
– Önnel mi a helyzet?- a nő lágy hangja kellemesen csengett.
– Az én szerelmem a tenger, nem lenne fer egy hölggyel szemben.
A nő a férjére tekintett, az arcára egy pillanatra kiült, hogy egyet ért az előtte álló férfival, de nem mondta ki a gondolatát.
Egy meglehetősen magas férfi lépett hozzájuk, Lucius még sohasem látta. Egymásra néztek és a férfi bemutatkozott. Jobbjának szorítása erős és határozott, akár egy katonáé és valóban az is volt. A hadsereg újonnan kinevezett kapitánya. Ambiciózus és céltudatos. Mindenképp így kell lennie, a kora igazolta, mivel a húszas évei végén járhatott.
– Paul Mansell.
– Lucius Halding.
– Elkészült, amit kért.- A kapitány Edward Thompsonhoz fordult. Egy összetekert papírlap volt a kezében.- Vetne rá egy pillantást?
Mint kiderült a lapon egy elég részletes fantomképen volt látható. Lucius gondolatban félrehúzta a száját, ennél jóképűbbnek tartotta magát.
Edward ábrázata elsötétült a rá nehezedő emlékektől. Egy ideig nézte az arcot, majd biccentett, mire a férfi távozott.
Lucius úgy tett, mintha csak most döbben volna rá, hogy a szóbeszéd tárgya az előtte álló férfi.
– Ön lenne, akiről mindenki mesél?- a szemöldöke a magasba csúszott.- Ez szinte hihetetlen. Mégis hogyan sikerült?
És ekkor Edward Thomson belekezdett a történetbe.
Kiderült, hogy valójában nem is esett a tengerbe, hanem megkapaszkodott a hajóban és napokig ott bújt meg étlen szomjan. Lucius az étlent még el is hitte, de a szomjan egy kissé sántított. A szárazföld közelébe érve, az éj leple alatt, kiúszott a partra. Ez szintén sántított. A többnapos rejtőzködés és az élelem hiánya el kellett, hogy vegye minden erejét. Lucius számára nyugtalanító volt, hogy valamit elhallgat, de nem faggatta. Úgy tett, mint, aki elhiszi minden egyes szavát, miközben összeszűkült tekintettel fürkészte. Jeleket keresett. Olyasmiket, amik csakis a vérszívókra jellemzőek. Felidézte az első találkozásukat. A férfi leheletvékony szarvasbőr kesztyűt viselt, ahogyan most is. Megőrizve a nyugalmát kérdezett.
– Mit gondol, képesek a katonák elfogni csupán egy kép alapján?
– Ez egy részletekbe menő portré. Kiváló a megfigyelőképességem, ezért úgy vélem, hogy hatalmas segítségére van a katonaságnak.
– Ó… Ez mindenképpen jó hír a hajósoknak.
– Oly sokszor hallottam már ezt.- szólt a felesége.- Szívesen táncolnék.
– Később, kedvesem, még váltanom kell néhány szót a kapitánnyal.
A nő kissé csalódottan fordult Lucius felé és a férfi kapva kapott az alkalmon.
– Szabad?- kérdezte tőle.
– Hogyne.- a nő arca felderült.
– Egy körre elrabolom a feleségét.
Mrs Thompson belekarolt és Lucius a táncparkettig kísérte.
– Ön szerencsés asszony.- kezdte a csevejt.- Hihetetlen, ami a férjével történt.
– Igen, hálát adok az égnek, hogy megkímélte az életét.- rövid szünet következett.- Ma már elég szó esett róla. Ön kiváló táncos. Szereti a művészeteket?
– Ismerem, de nem igazán értem.
– Úgy tűnik a testvére igen. Éppen egy neves festő legnagyobb rajongójával beszélget. Állítólag az a művész egy nagy különc.- suttogásra fogta.- Azt hallottam, hogy holtakat vág fel, holmi kíváncsiságból.
– Mégis miféle bolond tenne ilyet?- Lucius a bátyja irányába tekintett és alaposan szemügyre vette a beszélgetőpartnerét. A fiatalasszony szavai felkeltették az érdeklődését. Kedvelte a különcöket a nőtől mégsem kérdezett, arra ott lesz Saran.
A zene abbamaradt és a terem sarkában valaki csilingelő csengőszóval a társaság figyelmét kérte. A házigazda volt. Mellette pompás egyenruhájában az a katonatiszt, akivel nemrég váltottak néhány szót.
– Kedves hölgyeim és tisztelt uraim. Néhány percre a figyelmüket kérném.
A duruzsolás lassan abbamaradt.
– Valószínűleg azt már mindannyian tudják, hogy nagyra becsült hajóstársunk mily kalandot élt át. Ha mégsem, had mutassam be önöknek.- a férfi intett, mire érkezett az, akiről beszélt.
– Edward Thompson.
Hangos ováció és óriási taps kísérte a fiatal férfi lépteit. Ő meghajolt és mosolygott.
– Az első ember, aki megmenekült a hírhedt kalóz karmai közül. Neki köszönhetően már tudjuk, milyen hajót kell keresnünk, ahogyan azt is, hogy hogyan néz ki a haramia. Ez a papírtekercs az ádáz kalóz fantomképe.- széthajtogatta és a magasba emelte, hogy mindenki láthassa.- Nézzék meg alaposan!
Többen is szörnyülködtek és félelemmel teli hangon suttogtak. A házigazda folytatta:
– Városunk nyomdásza, Nicholas Halding, az imént felajánlotta a nyomdáját a rajz sokszorosítására.
Lucius a bátyjára tekintett és elsőként kezdett tapsolni. Sarannak valóban megvoltak az eszközei egy ilyen feladatra, de azt nem gondolta, hogy ennyire ravasz. Így bennfentes információkhoz juthatnak a nyomozás folyamatáról. Jobb a tűz közelében lenni, hogy időben elolthassák.
Az emberek tapsoltak.
– Nekem is lenne egy közlendőm.- Edward kissé megemelte a hangját, mire mindenki figyelni kezdett.
– A megmenekülésem valódi csoda. Hálás vagyok az úrnak, hogy ily kegyes volt hozzám. Végigkellett néznem, ahogy a társaimat könyörtelenül lemészárolják. Nem bosszúra vágyom, csak igazságossága. Célommá vált, hogy minél hamarabb pontot tegyünk az ügy végére. A haramiát és minden egyes társát bitóra kell küldeni! Ezért a nyomravezetőnek felajánlok két erszénynyi aranyat.
Lucius újból elsőként kezdett tapsolni és mindenki más követte ebben. A tekintete találkozott a férfiéval.
– Egy-két nap és minden lehetséges helyen ki lesz függesztve a kép.- vette vissza a szót a házigazda.- Most pedig ünnepeljünk. Ünnepeljük meg ennek a férfinak a csodálatos visszatérését.
Lucius biccentett Mrs Thompsonnak, megköszönve a táncot, majd elfordult és Saranhoz lépett, akit házasság reményében továbbra is aggszüzek vettek körül.
– Hölgyeim, elrabolom egy kis időre a bátyám.- mosolygott elnézést kérően és odébb sétált a testvérével.
– Valami nem stimmel Edward Thompsonnal.- súgta.- Óvatosnak kell lennünk.
Saran csupán csak bólintott, mert, ha a férfi az, aminek ő is gondolja, akkor képes meghallani minden egyes szavukat.
– Nagyszerű ötlet, hogy felajánlottad a segítségedet.- mondta Lucius már hangosabban.
– Mindannyiunk érdeke, hogy minél hamarabb kézre kerüljön a hírhedt haramia és a cinkosai.- lépett hozzájuk a tiszt.- Még egyszer köszönöm, hogy segít. A holnap délelőtt megfelel önnek?
– Az ajtóm bármikor nyitva áll önök előtt.
– Mit gondol,- fordult hozzá Lucius.- mekkora sikerrel fog járni ez a fantomkép?
– Őszintén, tartok tőle, hogy sok lesz a csaló, mégis mindent meg kell tennünk az ügy érdekében. Több száz tisztességes hajós életét oltotta már ki. Nem engedhetjük, hogy ez továbbra is így legyen. Az emberek félnek. Akadoznak a szállítmányok. Olyan mintha előre tudná, mi fog történni.
Lucius komor képet öltött magára, mintha érdekelné, majd bedobta azt a kérdést, ami akár meg is változtathatja a nyomozás menetét és egyben eltereli a gyanút róla.
– Gondolt már arra, hogy akár közöttünk is lehet? Mondjuk itt, ebben a teremben.
A férfi sötétbarna tekintete szűkült. Úgy vélte érti, mire akar kilyukadni az előtte álló, bár ez eddig még meg sem fordult a fejében. Pillantását végigvezette az embereken.
– Azt mondja, ismeri a hajósok útvonalát. Mégis hogyan lehetséges ez?
A katonatiszt arca egyre komorabbá vált.
– Edward Thomson kiváló hajós lehet, még soha senki nem menekült meg, ő az első, akinek sikerült.- a gyanú magjait hintette éppen el. Ha néha meglocsolja, egyhamar ki fog kelni.
A katonatiszt Edward Thompsonra tekintett.
– Igaza van, valóban kiváló hajós.
– Ha mindez velem történik meg, bizonyára nem tudtam volna józanul gondolkodni. Sohasem volt az erősségem, reszkettem volna, mint egy nyárfalevél. Edward Thompson bátor és kitartó. Kiemelkedő tulajdonságok. Mindenesetre óriási lehetőség van a kezükben, őszintén hiszem, hogy hamarosan megnyugodhatunk. Holnap várjuk önöket és a segítségükre leszünk a fantomkép sokszorosításában.
A katonatiszt biccentett és elmélyült arccal távozott.
Saran végig egy szót sem szólt, hagyta, hogy Inharra tegye azt, amihez ért.