– Inharra, egy letűnt világ tudósa.
Inharra kinyitotta a szemét, de csak álmában, mégis a látomás annyira életszerű volt, mint maga a valóság.
– Honnan ismersz engem?- csak a gondolatai beszéltek a férfi mégis értette.
– Atlantisz szigete már nem létezik,- mondta az idegen.- egy szökőár maga alá temette. Több ezer év telt el. Te és a bátyád vagytok az egyedüliek, akik ismerik a múltját és a férfi, aki fogságban tart titeket.
Inharra már tisztán látta az idősödő ember homlokán a vízszintesen futó ráncokat, az enyhén duzzadt szemeket. Akár így is lehet.
– Ki vagy te?- kérdezte.
– Gregory vagyok, szellem egy ember testében, ahogyan te és Saran is.
A férfi pillantása a mellette fekvő fiúra siklott, Inharra tekintete szűkült, úgy tűnt mindkettőjüket ismeri.
– Atlantisz egykori őrzője erősebb mindenkinél, de te uralhatod a testét.- folytatódott a suttogás.- Ha van elég merszed.
Az idegen a rácsokon túlra mutatott és Inharra most kinyitotta a szemét. A látomás megszűnt, Ivor bámult rá. Valóban akarná ezt a férfit? Az erejét és minden mást?
Young-Nam a gyereket nézte, egy cseppet sem bízott benne. Ahol Saran van, ott van Inharra is. Ez a fiú már nem a császár fia. Elfordult a kölyöktől, és az emberhez lépett, akit Artemon hozott. Napok óta nem evett és már nagyon kívánta azt, ami a fiatal férfinak az életet jelentette. Milyen ironikus. Neki is. Végigmérte. Vajon mit követhetett el? Gyilkos lenne? Nem hitte. Tolvaj? Talán. Egészen közel hajolt hozzá és mélyen beszippantotta az illatát. A fiatal férfi lábai reszkettek a félelemtől, nem volt se anyja se apja és egy ideje már élete sem. Semmit sem követett el, mégis halálra ítélték. Young-Nam mélyen a szemébe nézett, mert kíváncsi volt.
– Lugus.- biccentette félre a fejét, tekintete a nyakára siklott.- Te leszel a harmadik.
A férfi szemei tágra kerekedtek a neve hallatán, majd a fájdalomtól, amit az erőteljes állkapocs harapása okozott. A teste égett, majd zsibbadt, a szíve hevesen kalapált és egyszer csak megállt.
Inharra a földre zuhant férfit bámulta a sarokból, majd Ivort, aki éppen a száját törölte meg. Ez a halott más volt, mint a többi. Rossz érzése támadt. Valami történni fog, hiszen eddig csak csontig aszott embereket látott.
Valóban más volt.
Nem is kellett olyan sokat várnia. A halott férfi ujjai moccantak, majd a karjai és a lábai is, mígnem felült. Kábán tekintett körbe.
– Segítsd fel, – utasította Young-Nam Mariust.- és vidd el enni!
Inharra tekintete Ivoron ragadt, az emberek vérével táplálkozik, taszító és mégis vonzó egyben. Igen. Érkezett a kérdésre a válasz. Kielégítő lenne olyannak lenni, mint ő. Létrehozni egy saját fajt és uralkodni. Riadt félelmet tettetett, mire az Artemon nevű férfi arcán együttérzés jelent meg.
Az együttérzés jó. Inharra gyermeki tekintetét elfordította és leheveredett.
Továbbra is gyengének érzete magát. Először azt gondolta, hogy a fiú testi hibája, hogy erőtlen, de valójában éppen fordítva. Az Arion nevű gyermek csak nehezen akarja átengedni neki az irányítást. Nem számított, mert a folyamat már elkezdődött és hamarosan teljes mértékben az övé lesz a teste, mihelyt sikerül megszabadulnia az összes régi gondolattól, ami az elméjében kavarog.
Klétus a testvére. Az egykori császár gyermekei voltak. A nagyravágyó uralkodó igencsak tetszett neki. Az elvakultsága segítette őket vissza erre a világra. Inharra lehunyta a szemét és álomba mélyedt. A mihamarabbi gyógyulás, valamint az idegen férfival való újabb találkozás hite vezérelte, és ahogy számított rá, a hangok az éjszaka beálltával újból beszélni kezdtek.
– Inharra…
Inharra kinyitotta a szemét és hosszasan meredt a férfira, majd feltette neki ugyanazt a kérdést.
– Ki vagy te?
– Gregory…
– Ki vagy te?!- nem ezt a választ várta.
– A jövőből utaztam hozzád, azért, hogy segítsek.
Inharra sokat gondolkodott és egyhamar összerakta a részleteket. Az Atlantiszban történtekről egyetlen esetben tudhat ez a férfi.
– Te én vagyok.- már tudta.
A hang elnémult, majd az arc elmosolyodott és a torz ráncok elégedettséget mutattak, megerősítve ezzel a várt választ.
Inharra továbbra is a férfit bámulta, a teste silány volt ugyan, de az, hogy most itt van, elárulta, képes lesz életben maradni ebben a világban életeken át. Sőt. Az idő síkján utazni is.
– Meg kell szöknöd és évszázadokat várnod arra a világra, ahonnan én jövök.- folytatta Gregory.- Arra a világra, amikor az emberek már nem félnek a szörnyektől. Az a te időd, mert megmutathatod, hogy igen is van miért félni. Hosszú lesz az utad, de meg kell keresned ezt a testet, hogy ura lehess annak, aki fogságba taszított.
– Hogyan lennék képes rá?
– Jól vésd az emlékezetedbe az arcomat és akkor fel fogsz ismerni. Egy lelkész gyermeke vagyok.
Inharra a férfit figyelte, a beszéde éppúgy különös volt, mint a ruhája. Nagy szemekkel bámult rá és a hang tovább duruzsolt. Nem tudta bízhat e benne, mégis egy idő után hinni kezdett neki. Megérintette a testvérét és az felé fordult.
– Meg kell szöknünk innen, ez a lény veszélyes.- suttogta némán.
Saran a testvérét bámulta, Inharra semmit sem változott. Meg akar szökni és, amit a fejébe vesz, azt véghez is fogja vinni. Azonban, amíg ő nem változott, Ivor nagyon is. A lény elől, amivé vált, nehéz lesz elbújni. Tökéletes a maga nemében, még ha nem is más, mint egy gyilkos.
Inharra napokon keresztül nem tett mást csak figyelt, figyelte Ivort, figyelte a hozzá hasonlókat és figyelte az embert, aki úgy tűnt sérthetetlen. Ivor szava szent volt, így a vérrel táplálkozók egy ujjal sem bántották, még az sem, aki csak nemrég született.
A fejében kezdett kirajzolódni egy kép, a szökésük terve egyre világosabban élt az elméjében. Először is ki kell nyitnia a zárat, amikor nincs a barlangban senki. A primitív szerkezet nem lehet akadály, csak a megfelelő eszköz kell hozzá. A teste halandó, Ivor életben akarja őket tartani és ehhez enniük kell.
Étel került eléjük és egy napon az étel mellé egy kés is. Mindez azért, mert az Artemon nevű férfi, aki továbbra is a császár gyermekeit látta bennük, túl lágyszívű volt. A lehetőség eljött és végre a lakat zárja is kattant.
Inharra kicsusszant a résen és Saran azonnal mellette termett.
– Hová mész?- ragadta meg a karját.
Inharra a bátyjára tekintett, aki összegörnyedve állt mögötte, mintha valóban nem lenne más, mint egy kisgyerek.
– Megszökünk.- mondta, mert hitte, hogy a szabadság első lépése ez.
– Előle nincs menekvés.- Saran a fejét rázta.
– Akkor maradj!- Inharra elengedte a bátyja kezét, mert ő már döntött.
Saran egy pillanatig némán bámult rá, majd újból megrázta a fejét.
– Veled tartok.- mondta.
Inharra a terem felé vezette a bátyját, a nyirkos fal mentén. Lopva tekintett előre, de egyedül voltak és ez némileg felbátorította. A jövőbeli énje minden este eljött és ő minden alkalom után még inkább akarta Ivor erejét.
A lábai már merészebbek voltak. A méretes dézsához indult, hogy megnézze az arcot, amit kapott. Emberi vér keveredett benne vízzel. Egyetlenegyszer látta, hogy Ivor mire használja, de most tisztának tűnt. A sima víztükörre tekintve azonban, a benti sötétségnek köszönhetően, a felszín fekete volt. A falra akasztott fáklyák egyikéért lépett és a vízre világított. Fekete, göndörödő haj és kék szemek. Önmagát kereste, de nem erre számított. Saranra tekintett. A testvérek cseppet sem hasonlítottak, ahogyan előző életükben sem. Hangokat hallott, ezért a fényt maga elé tolta. A nagyúr szolgája került elő, kezében egy-egy tál étellel. Az etetés ideje, ő csak így nevezte. Gondolnia kellett volna rá, hogy hamarosan itt lesz, de túl sokáig tartott kinyitni a zárat. Aki előtte áll ember, ők pedig gyerekek. Az ember esendő. Minden szava és tette arról árulkodott, hogy szánja őket.
Minden héten három elítélt a barlang urának. Könnyű dolga volt, mert akadt belőlük bőven, ezek a bűnös lelkek senkinek sem kellettek. Az, hogy mi lesz velük senkit sem érdekelt. Egy éhes szájjal kevesebb. Artemon megtorpant és a gyerekekre meredt, a fáklya melege az arcát égette, mert a fiú nem engedte le egyetlen pillanatra sem.
– Nem lenne szabad itt lennetek!- suttogta némán holtra vált arccal.- A nagyúr nem láthat meg benneteket.
– Akkor segítsen!- Inharra eltökélt volt, ha már eddig eljutott nem fog visszafordulni.
Az öreg végigmérte a gyerekeket, akik egymás karját szorongatták. Egy olyan férfi gyermekei voltak, akit megvetett, a császár megérdemelte a halált, de nekik semmi közük az apjuk tetteihez. Kegyetlenség gyerekeket elragadni. Ha segít a gyerekeknek, talán kaphat némi feloldozást az Úristen színe előtt, de megváltást semmiképp.
A tányérokat a méretes dézsa szélére tette, majd Klétushoz lépett és megszaggatta a ruhája ujját, egy darabot letépve belőle.
– Másszatok be a vízbe!- rejtette el idegesen a szövetet.- Amikor először meghalljátok a hangom, nagy levegő és bukjatok le.
Inharra segített a bátyjának, majd maga is nyakig merült a langyos vízbe. Azt gondolta jéghideg lesz.
A férfi felkapta a tányérokat és abba az irányba sietett, amerről ők érkeztek. Kis idő után erőteljes trappolás jelezte, hogy visszafelé tart. Arca gondterhelt, a kezei üresek, a mozdulatai kétségbeesettek. Egészen a bejáratig futott.
Hajbókolva esdekelt, miközben ugyanazt kántálta.
– A gyerekek megszöktek… A gyerekek megszöktek.
Inharra megragadta az öccse karját és a víz alá húzta.
A vérszívók egyikének a vállára csusszant a csuklya és a csontos arc egy pillanatra elnémította a férfit. Vöröslő tekintet villant felé és már indult is, hogy ellenőrizze az ember szavait. A másik kettő továbbra sem moccant. Artemon tudta, hogy a gyerekeknek nincs sok idejük a víz alatt, ezért újabb cselhez folyamodott. Merészen futni kezdett lefelé a hegyoldalon és úgy tett, mintha látná őket.
– Megálljatok…- kiáltotta, miközben előhúzta a rongydarabot a ruhája felsőjéből.
Úgy történt, ahogy gondolta, a vérszívók követni kezdték. Futott, ahogyan csak bírt. A császár gyerekei az elmúlt hetekben egészen a szívéhez nőttek, mintha az övéi lennének. Bármit is tervez az az ördögi lény, a fiúk nem válhatnak olyanná, mint ő.
Inharra a felszíne emelkedett magával húzva Sarant és kimászott a dézsából. A bátyja szó nélkül követte, hangtalannak és gyorsnak kellett lenniük. A kijárathoz siettek és Inharra a bátyjához fordult. Csak a tekintete beszélt, ami elmondta, hogy nincs második esély. Ha ez most nem sikerül, akkor halottak. Élni akart és azt akarta, hogy a bátyja kövesse. Indultak hát a szikla mellett, majd a hegyoldalon lefelé. Arion emlékei elárulták merre van a város, de oda nem mehettek, hiszen ott mindenki ismeri őket. El kell rejtőzniük. Ivor minden érzéke tökéletes. Szinte lehetetlen, hogy ne találjon rájuk. Kezdett sötétedni és a rövid lábai nem úgy vették az akadályt, ahogy szerette volna. Bosszantó volt gyereknek lenni! Felállt és a sajgó térdét tapogatva fordult meg. Amiben felbukott egy halott állat teste volt. Eszelős ötlet fogant meg a fejében, miközben a tenyerével végigsimított a barna prémen, még nem hűlt ki egészen. Saran látta az öccse szemében a fényt, azonnal tudta mire készül.
Young-Nam a nyitott ketrec előtt állt és gondolkodott. A késért nyúlt, ami a földön hevet, a szolgája hanyagsága eszközt adott a kezükbe. Megfordult. Artemon verejtékben úszott a félelemtől és a rohanástól, ami a hegyről lefelé vitte a gyermekeket keresve. Az egyetlen volt, aki ismerte az igazságot. Valaha gyerekek voltak, de most olyan férfiak, akik egyike ravaszabb bárkinél, akivel eddig találkozott. Artemont nem bánthatta, mert az adott szó kötötte. A férfi elé libbent, aki remegve hátrált egy lépést.
– Az én hibám.- hajtott fejet az ura előtt.
Young-Nam végigmérte az embert, kedve lett volna megleckéztetni.
– Valóban.- mondta, miközben mutatóujjának hegyes körmével a nyakát érintette.
Artemon értette, hogy egyetlen mozdulatával véget érhetne szánalmas élete, de akkor is megérte.
Young-Nam fürkészve mérte végig, újra és újra, ekkora hibát nem vétene. A hazugságra fény fog derülni és remélte, hogy Artemon nem olyan balga, hogy azt higgye, be tudja csapni.
Az a két gyerek az övé!
Artemon kerülte a tekintetét, ahogyan máskor is. Young-Nam egészen közel hajolt hozzá és a körmét végighúzta az öregedő bőrön. A vér azonnal kiserkent a nyakán, de nem volt már olyan élénk, ahogyan olyan lágy sem. Sötéten vöröslött és csak lassan csordogált végig az ujjain. A torkánál fogva a sziklafalnak támasztotta a férfit.
– Ha kiderül, hogy becsaptál, a szavam nem számít többé. A feleséged meg fog halni, ahogyan a gyerekeid is, és mindenki, aki valaha számított.
Artemon fuldoklott, ha akarna, sem tudna mondani bármit is. A szörnyeteg egy gondolatolvasó, most mégis úgy tűnt, mintha az ő fejében nem látna semmit. Valójában nem is volt más a félelmen kívül.
Young-Nam elengedte Artemont és a dézsához lépett. Belemártotta a kezét a vízbe, mire a sötét felszín fodrozódni kezdett, keveredve a vörössel.
Hatalom és becsvágy.
Kihúzta a kezét a vízből.
– Hát így történt…- körbetekintett, majd Artemonra. Ha elég okosak messzire szaladnak, ha nem, megbújnak egy családnál. Sokuknak nincs gyermeke, egy ügyes mesével, akár a bizalmukba is férkőzhetnek.
Young-Nam újból a víz felé fordult.
– Az elmúlt időkben nem igen vadásztam, talán újból kellene.- A kijárat felé lépett, majd megállt.- Megéheztem, hozz nekem valami finomat. Fiatal legyen és ízletes.
Artemon hajbókolva, hátramenetben távozott, miközben fogalma sem volt mit gondoljon, nem hitte, hogy ez ennyivel véget érne.
Young-Nam újból a medencéhez sétált, gondolkodásra volt szüksége. Egyedül akart lenni, ezért intett a hozzá hasonlóknak, hogy kövessék Artemont. Amikor már csak ő maradt a barlangban, megérintette a kerek medált, amit a ruhája rejtett és egy nyakláncon lógott. A mintázata pontosan olyan, mint, amit a császár a saját vérével festett fel a padlóra. Artemon lányának köszönhette. Már nem akarta megóvni a világot, mint régen. Atlantisz egy röpke káprázat végtelen életéből, egy letűnt kor, amit el kell felejtenie.
Inharra és Saran.
Ennek a letűnt kornak a tudósai. Polidor megidézte őket, ahogyan Azarelt is, de csak nekik sikerült. Évezredeket vártak a lehetőségre, érthető, hogy szabadok akarnak lenni.
Young-Nam a cellához sétált. A fekhelyük csupán néhány rongydarab volt és a takarójuk is ugyan ez. Ki akarná ezt az életet? Mélyet szippantott a levegőből és bent tartotta egy ideig. Meg kell őket találni. Megtalálni és visszahozni, mert veszélyesek. Veszélyes a tudás, ami a birtokukban van. Az ősi Nacaal tanításoknak a feledésbe kell merülniük és erre csak egyetlen mód van. Inharrának és Sarannak meg kell halnia, és nem csak a testüknek.